A szemed -
Az nézzen csak engem.
Fotózza le vonásaimat.
Az ajkad -
Az csókoljon engem
Mossa le a rosszat bőrömről.
A kezed -
Az érintsen engem
Cirógassa melegével testem.
A lelked -
Az öleljen engem
Tegye teljessé bolyongó életem.
Nekem eddig kimaradt az életemből az a tipikus mindent elsöprő, nagy szerelem. Most nem a tinédzser fellángolásokra gondolok, hanem felnőtt szerelemre. Sosem értettem, milyen lehet az. Voltak párkapcsolataim, de mindháromba még gyerekfejjel ugrottam bele. Vicces, hogy Te ezalatt végig ott voltál a szemem előtt...
Nem voltam nő a kapcsolataimban. Kislány voltam, és hiába próbáltam fejlődni, megérni, partnereim sem vették bennem észre a felnőtt, izgató Nőt. A szexuális életem komoly sérüléseket szenvedett, és a legutolsó kapcsolatomból már azzal a szörnyű gyanúval jöttem ki, hogy talán frigid vagyok.
Úgy érzem, Te meg tudnál nekem mutatni egy másik utat. Benned bízom. Mindig is bíztam. Minden további nélkül át tudnám Neked adni magam. Te a nagybetűs FÉRFI vagy, az a férfi, aki először a lelkével fogott meg engem, és akit mindig is csodálatosnak, lelki társnak találtam. Talán most jött el az ideje annak, hogy a kapcsolatunk kiteljesedjen, hogy összeálljon a kép, hogy az utolsó darabka is a helyére kerüljön. Felnőttem Hozzád. Nem látod?
2011.03.31.
Hetedik éve nyílik a virág
Most vált újra szirmokat.
Ám ezúttal minden más, mert
Felfedezett titkokat
A sötétben, az éjszakában
És belül, saját magában
S ahogy a fény átölelte
Új érzés született benne.
Hetedik éve ismeri a fényt
Mégsem látta igazán.
Érezte, hogy különleges
Segítheti őt talán.
De a szirmok gyengék voltak
Hamar a földre omlottak
A fény pedig újra eltűnt
A kezdődő érzés megszűnt.
Ám de mégsem! Csak rejtőzött
Hiszen félt, hogy mi lesz vele.
Félt, hogy ha a fény eltűnik,
Vajon hogy élhet nélküle?
De a fény mindig visszatér
Ha nincs is ott, úgy benne él
S a virág ekkor újrakezdi
Új szirmokat bont ki neki.
S most, hogy valami változik
Újabb, szebb érzés bimbózik
Fejlettebb szirmokat bont
Édesebb illatot ont
Így akar a fényé lenni,
Hogyha elmegy, vele menni
Örökké csak vele élni
Örökké csak neki nyílni.
Annyi minden történt hét év alatt, mégis olyan kuszának, rendszertelennek tűnik minden. Alapjaiban újra kellene építeni az egészet.
Lássuk röviden, mi történt: megismertelek. Jobban mondva megtudtam, hogy létezel. Először csak színpadon láttalak énekelni, aztán úgy alakult, hogy egy darabban játszottunk. Felkeltetted az érdeklődésemet. Nem azért, mert tetszettél, nem voltam viháncoló tinédzser rajongód. Míg mindenki más el volt foglalva a jóképű, befutott színészekkel, te meghúzódtál a háttérben a magad előnytelen külsejével, zárkózott természetével. Mégis érdekeltél. Talán mert önmagamat láttam benned. Mintha én ácsorognék ott.
Az első két évben csak nyaranta láttalak, amíg tartottak a próbafolyamatok, amíg be nem mutattuk a színdarabot. Mindkét esztendőben volt egy-egy tartalmasabb beszélgetésünk, aztán megint elzárkóztál. Utána kimaradt egy év, majd felvettük a kapcsolatot - neked akkoriban végre beindult a színészi pályád, volt miért kiegyensúlyozottabbnak lenned. Ezúttal próbákon kívül találkoztunk, csak mi ketten, és akkor úgy tűnt, megtört a jég. Végre észrevettél. Érdeklődtél felőlem, ismerkedtünk, hajnalokba nyúlóan beszélgettünk, és én úsztam a boldogságban. De ez csak rövid ideig tartott. Utaltál rá, hogy az egyikünk többet érezhet barátságnál, és ez nem vezethet jóra. Magadra céloztál. Elmondtad, hogy egyszer már beleszerettél egy fiatalabb lányba, és akkor csúnyán megjártad. Én megrémültem, mert nem akartalak elveszíteni, most, hogy végre megnyíltál nekem, ugyanakkor nem éreztem úgy, mint te. Azt mondtad, nem fogsz eltűnni, mert kezelni tudjuk a kérdést. Mégis eltűntél...
Másfél évvel később már volt párom, amikor ismét felbukkantunk egymásnak. Rövid ideig tartottuk a kapcsolatot egymással, főként interneten keresztül, de amikor volt egy félresikerült találkozásunk - zárkózott és rosszkedvű voltam, te pedig magadra vetted -, újra felszívódtál. Bánkódtam is miatta. Úgy tűnik, két ilyen lelkileg törékeny, sérült, zárkózott ember nem tud egy napi szintű kapcsolatot fenntartani. Mégis, hiába fordult elő, hogy évekig nem láttalak, mindig ott őriztelek a szívemben, minden nap ott voltál velem.
Most, újabb másfél év elteltével megint eljöttél. És hoztál magaddal egy új érzést is...
Így lesz szerelmes az ember? Ilyen hirtelen, ilyen váratlanul, még csak nem is feltétlenül egy új ismerősbe, hanem valakibe, akit már régóta őriz jó emberként a szívében? Nem akarom ezt érezni! A szerelem engem csak gyengévé tesz. Ugyanakkor... olyan jó, hogy ismét itt vagy, olyan jó, hogy most már mint férfiről is álmodozhatok rólad...
2011.03.31.
Hány évet várjak még
Arra, hogy rám tekints?
S hogy a szakadék miatt
Magadtól óva ne ints?
Miért nem nyúlsz ki értem
S emelsz oldaladra?
Miért nem védelmezel,
S olvasztasz magadba?
Miért nem hiszed el,
Hogy szerethetnek téged?
Miért nem látod meg,
Hogy tűzbe mennék érted?
Miért nem adsz egy esélyt,
Hogy csodát élj át velem?
Miért nem veszed észre,
Mit jelentesz nekem?
Mit ragozzam? Megszerettelek. Mármint eddig is fontos voltál számomra mint ember. Valaki, akivel dolgom van az Életben. Hogy mi az, sosem tudtam, de a száraz tények alapján folyton felbukkantunk egymás életében. Egy-két évre elsodródtunk, majd valahogy mégis visszakeveredtünk. Mondhatnám, hogy barátok voltunk, de ez nem igaz. Nem voltunk azok. Egy régi ismerősöm vagy, akinek egy belső érzés hatására a barátja akartam lenni. Egy zárkózott, magának való embert láttam belőled, akit valamiért mégis hasonlónak éreztem magamhoz, és szerettelek volna megismerni. Nem sikerült - mindössze apró jelek erősítettek meg abban, hogy tényleg egyfajta lelki társak lehetünk. Tizenöt éves koromban ismertelek meg, és te tíz évvel vagy idősebb nálam. Férfiként nem figyeltem fel rád. Mostanáig.
Nem értem, mi változott. Mi csak megbeszéltünk egy újabb találkozót, ezúttal másfél év kimaradás után. Egy hónapja ért véget egy hosszabb párkapcsolatom, különösebben nem bánkódtam utána, de kész voltam elmesélni neked, mi okozta, hogy véget érjen.
Aztán... ahogy ott ültél velem szemben, és figyelmesen hallgattál, valami megváltozott. Az jutott eszembe, milyen helyes vagy, ahogy nézel engem és hallgatsz. Mindig is fontos voltál nekem, közelinek éreztelek a lelkemhez, de ezúttal elindult mellé valami más is, fokozatosan átformálódtak az eddigi érzelmeim egy másik irányba.
Amikor hazamentem, annyira zavart voltam, hogy teakészítés közben az elhasznált filtert a mosogatóba akartam tenni a szemetes helyett, és villával próbáltam cukrot adagolni a bögrébe. Anyu faggatózására pironkodtam és viháncoltam, mint egy kis tinédzser. De akkor még nem mertem elismerni magamnak, mi történik.
Miért éppen most? Hiszen már hét éve ismerlek...
2011.03.31.
